II. A mindennapok - Házőrzés

Mert házat őriz. Nem vicc. Már megugatta a postást, a közvetlen szomszédot és a távolabbi szomszédot is. Sőt, amikor még (már) nem ugat, olyankor morog. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt inkább félelmében csinálja, amit az a tény is alátámaszt, hogy ugatás közben hátrál. De ahhoz képest, amikor még megszólalni sem mert, szerintem haladás. Már csak azt remélem, hogy a folyamat nem reked meg ezen a szinten, hanem eljutunk az "olyan bátor vagyok, hogy már nem is kell ugatnom, hogy ezt bizonyítsam" állapotig. Hiába, a remény hal meg utoljára...

II. A mindennapok - 49.

A kutya ma nem kapott enni. Mármint tőlem.

Előzmények:

Épp lépek ki a munkahely kapuján, amikor csörög a telefonom. Anyukám hív, hogy hazafelé ugorjak már be a kínai gyorsétterembe, és vegyek valami ennivalót, mert Chris megette apám egész ebédjét. Óvatlan módon ugyanis a tűzhelyen hagyta. (Oké, az óvatlanság inkább ott történt, hogy nyitva maradt a konyhaajtó, de a hűtőben azért még a csodakutyánk se kereste volna az aznapi betevőt.)

Folyomány 1.: Chrisnak gyakorlatilag eltűnt a horpasza, és nagyon-nagyon megfontoltan mozog.

Folyomány 2.: Amikor feladtam rá a délutáni sétához a nyakörvet, feltűnt, hogy a feje két oldalát, a jobb fülét és a vállait valami rászáradt anyag borítja. Mivel az aznapi menü húsgombóc volt paradicsommártással és krumplival, nem volt nehéz azonosítani a titkokzatos trutyit (segített az intenzív paradicsomszag is). El se akarom képzelni azt a jelenetet, aminek következtében a kutyának a válla, a feje, de még a füle (!) is szószos lett...

Chris dagadtan

II. A mindennapok - 48.

Kiegészítés az előzőhöz: valójában próbálom lenevelni róla, hogy felugráljon az emberre. És nálunk tilos az ágyra felmennie.

De nincs kétségem afelől, hogy egy megengedőbb környezetben mindkét tevékenységet vég nélkül és örömmel gyakorolná.

II. A mindennapok - 47.

Rámszóltak, hogy mindig csak a rosszat írom meg a kutyáról.

Ez azért van, mert bár nagyon szeretem, az ömlengős-csöpögős műfajban nem vagyok otthon. És lássuk be, valahol unalmas arról írni, hogy az eb milyen kis angyal. (Pedig – be kell vallanom – sokszor az...) Bezzeg az, hogy milyen alávalóságot követett el már megint, na AZ izgi téma!

No de legyünk tárgyilagosak, és mondjuk el Chris-ről, hogy amikor éppen nincs megrémülve, olyankor egy igazi ágyba-plüss bújós hízelgőgép. Imád felkapaszkodni az emberre azokkal a hosszú, vékony, pókszerű lábacskáival – ilyenkor odadörzsöli a fejét a gyomortájékomhoz, majd jól összenyálazza a nyaktájékomat. A másik, amit imád (és még horrorisztikusabb látvány), az az, hogy hanyatt fekszik a földön, tekereg, mint egy ambiciózus giliszta, simogattatja magát, és közben kéjes morgásokat hallat. A következő képek ezt illusztrálják, megtekintésük csak erős idegzetűeknek ajánlott!

II. A mindennapok - Öt perc hírnév

Nagy dolog történt velünk mostanában. És meg kell mondjam: Chris kitűnően teljesített!

Azt nem írom, hogy felülmúlta a várakozásaimat, mert nem vártam mást, mint teljes pánikot, dühödt menekülési kényszert, és a „rettegéstől üveges szemmel kővé dermedünk” mutatvány többszörös előadását. Na ehhez képest a dolgok ellenkezően alakultak: így a várakozásaim egyáltalán nem teljesedtek be.

De a történések, szépen sorban.

A Christ pátyolgató egyesület (az Állat és Ember) mostanában több kábeltévés szereplési lehetőséghez is jutott szűkebb pátriárkájában, a XV. kerületben. Én is bekerültem a szórásba, mint interjúalany, és hát mivel tudjuk, hogy minden reklám jó reklám, azt találtuk ki, hogy beviszem a stúdióba Christ is. Hátha valaki a képernyőn keresztül beleszeret. Az elképzelés szép és jó, nagyon örültem is, míg rá nem döbbentem, hogy ehhez bizony át kell utaznunk a fél várost... Chrisszel, aki még soha nem békávézott. Sőt mi több, velem, aki krónikusan nem tud közlekedni. (Csak egy példa: tősgyökeres belvárosiként még mindig problémát – súlyos problémát – tud jelenteni egy olyan helyzet, amikor el kéne dönteni, hogy a Nyugati pályaudvartól melyik irányba van a Duna.) De a netet és a térképet tudom kezelni, így elméletben szépen kidolgoztam az útitervet, aztán fogtam a kutyát és hajrá.

A buszra persze fel kellett tenni, és többször is megpróbálta leoperálni magáról a szájkosarat, utána viszont egész szépen utazott. Részemről: az átszállásnál csak egyszer(!) fordultam rossz irányba, ezért aztán elsőre az ellenoldali megállóban kötöttünk ki. De mivel rutinos vagyok, mindig ellenőrzöm a kihelyezett meneterendet (és átok annak a fejére, aki olvashatatlanná firkálja őket, de most komolyan...), így még időben korrigáltunk.

A második buszról leszálltunk abban a megállóban, aminek az volt a neve, hogy Hubay tér (a célállomásunk). Édes kis utcában volt a megálló – csak éppen tér nem volt a közelében. Ilyen is csak velem történik... Némi céltalan körözés után telefonos segítséget kértem. A többiek, akik már a stúdióban voltak, egymással versengve igazítottak útba. Ennek aztán az lett a következménye, hogy némi gyalogos teljesítménytúra után először felszálltunk egy buszra a rossz irányba, utána átszálltunk a visszamenőre, de túlmentünk a megállón, majd megpróbáltunk végiggyalogolni egy vasúti felüljárón, aminek a felvezető lépcsője le volt zárva (ami csak akkor derült ki, mikor már odacaplattunk a lépcsősor aljához, természetesen), majd végre-valahára egy sokadik busz letett a megfelelő megállóban. Ezek után igen értelmesen és összeszedetten beszélhettem. (Feltételezem, mert azóta se mertem megnézni a felvételt.)

Chris viszont – mialatt kilométereket rángattam magam után tökidegen helyeken, buszról fel-buszról le, nem kicsit ideges lelkiállapotban – úgy jött velem, mint a kisangyal! Nem volt pánik, lefagyás, hiszti, gyakorlatilag végig láb mellett jött, szóval mintakutya szinten működött. Igaz, hogy a stúdióban aztán (ahol a tévések igazán, tényleg mindent elkövettek, hogy a vendégkutyák is jól érezzék magukat, még a kanapéra is feljöhettek mellénk) semmit nem csinált, csak lefeküdt és úgy maradt. Esküszöm, hogy el is aludt felvétel közben. De legalábbis csukott szemmel csendesen szuszogott, és közben szelíden csurgatta a nyálát a nadrágomra.

Mint mondtam, ez teljes meglepetés volt, mert Chris érzékeny lelkétől nem vártam ilyen hősiességet. De lehet, hogy csak megérezte: itt és most eljött a pillanat, amikor a gazda helyett is neki kell teljesítenie...

És ezúton is köszönet (újra) a televíziós munkatársaknak, akik nem csak a munkájukat és idejüket adták bele az adás elkészítésébe, de még Chris speciális igényeire is odafigyeltek. Kedvenc pillanatom az volt, amikor a kamera mögött álló nagydarab férfiember rászólt a mikroportokkal bajlódó szintén nagydarab férfiemberre, hogy óvatosan menjen át a hátunk mögött, nehogy megijessze a kiskutyát...

II. A mindennapok - 46.

A múltkor vacsoránál ki kellett mennem a szobából egy kis időre, de rutinosan (meg jaj-de-milyen dörzsölten, gondoltam én) vittem magammal a félig teli tányért is. (Oké, a fotelban ettem. Tudom, tudom...) A teli tejesbögrét otthagytam a kisasztalon, gondolván, hogy arra úgyse izgul rá. Na vajon mennyivel csökkent a tej mennyisége a bögrében, mire visszaértem?

II. A mindennapok - 45.

A tejet is szereti. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy elképzelje, milyen események vezettek minket erre a következtetésre.

II. A mindennapok - 44.

Kissé unalmas már mindig arról írni, hogy az állat mit és hogyan evett fel, de Chris ezúttal dupla pontos akciót hajtott végre, így talán érdemes elregélnem az esetet.

Első pont. Én voltam hülye. Tény. Nyitva felejtettem a konyhaajtót. De ki gondolta volna, hogy közvetlenül evés után (a kajájukat készítettem össze a konyhában, így maradt nyitva) a kismocsok beoson, és nyomtalanul eltünteti azt az – idézem – „hatalmas adag tojásos galuskát, amit apádnak készítettem ki”. Előtte vagy utána a kakaóporba is belekóstolt, de az nem ízlett annyira, mert csak összenyálazta, és a felét otthagyta. Kivételesen tettenértem, és természetesen nagyon-nagyon leszidtam.

Duplázás. Fél órával (de lehet, hogy csak 15 perc volt) később hallom, hogy valaki nagyon szidja az állatot. Mikor megérdeklődtem, mi van, kiderült, hogy:

1. Tesómék bevitték magukhoz a szobába az ebédet (fentemlített tojásos galuska).
2. Fél percre kimentek a szobából, és nyitva hagyták az ajtót.
3. A többit el lehet képzelni...

Chris hasa most olyan, mintha egészben lenyelt volna egy labdát, és folyton az elefánt és az óriáskígyó esete jut róla eszembe a Kisherceg-ből. És a sors igazságtalansága: röhög, viháncol, és egyáltalán nincs rosszul...